Nyílt levél Szólláth Tibor polgármesternek
Csiszár Imre
Hajdúnánás mindig olyan város volt, amely büszke volt múltjára, hagyományaira és azokra az általános értékekre, amiket ősei hagytak rá. A legősibb hajdúvárosok egyikeként az idők viharaiban állva is megőrizte önazonosságát, függetlenségét és azt a magyar kultúrát, amely itt gyökerezett, itt bontakozott ki, s hatást gyakorolt az egész Hajdúságra.
Az az életerő és alkotó energia, ami a Hajdúságban és itt, Hajdúnánáson is megnyilvánult, a fennmaradás és a megmaradás biztosítéka volt. Az anyagi gyarapodásnak és a kiemelkedő kulturális teljesítmények születésének nem a belső erőforrások és a tehetség korlátai szabtak határt, hanem azok a külső körülmények, amelyek időről időre a puszta létért való küzdelemre kényszerítették az itt élőket.
A külső fenyegetések a török kiűzéséig gyakoriak voltak, de a XVIII. század sem a nyugodt fejlődésről szólt, hiszen a hajdúk kiváltságainak megőrzése és a hajdúszabadság védelme hihetetlen energiákat emésztett fel. A XIX. század első évtizedeiben, a reformkor hajnalán a feudális maradványok felszámolása és a modern polgári fejlődés előfeltételeinek a megteremtése került előtérbe. S bár a hajdúnánásiak is féltve őrizték privilégiumaikat, felismerve a nemzet érdekét, a szabadságharc kitörésekor habozás nélkül fegyvert ragadtak a magyar szabadság kivívása érdekében. A cári intervenciót követően levert forradalom hű fiai maradtak a világosi fegyverletétel után is, és passzív ellenállásba kezdtek. Az elnyomásnak csak a kiegyezés vetett véget, de az ezt követően indult általános gazdasági konjunktúra korábban nem látott gazdasági és társadalmi fejlődést eredményezett.
Az első világháború kitörésekor Hajdúnánás fiait is csatába szólította a haza, és ők több száz éves hagyományaikat követve feleltek a hívó szóra. A városban fennmaradt eredeti Bocskai-zászlók alatt indultak harcba, s így őseik szelleme is velük tartott. Mindkét világháborúban helytálltak, de a város XX. századi megpróbáltatásai még csak ezután kezdődtek. A deportálások, a szovjet megszállás, a Vörös Hadsereg által hadifogolyként elhurcolt civil lakosság kálváriája, az 1956-os forradalom és a megtorlás, valamint az agrárium erőszakos kollektivizálása külön-külön is rendkívüli megpróbáltatást jelentett.
Hajdúnánás mindig nagy tiszteletben tartotta a hőseit. Nemcsak a nagy formátumú politikusokat, hanem azokat a névtelen hősöket is, akik háborúban estek el, és életüket áldozták hazájuk védelmében. Az első világháborúban elesett hajdúnánásiak emlékét a Hősök Temetője, az 1926. október 16-án felavatott Hősi Emlékmű és az 1934 májusában átadott Hősök Ligete őrzi.
Köztéri szobor állít örök emléket Hajdúnánás főterén Kossuth Lajosnak, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vezetőjének, a magyar polgári átalakulás egyik legelszántabb harcosának is. Ugyancsak köztéri szobra van Bocskai István fejedelemnek, az 1604–1606-os szabadságharc vezérének is, akinek a hajdúk letelepítése és a város születése is köszönhető.
De vajon lett volna-e megmaradás, lett volna-e szabadságharc és lett volna-e hajdúszabadság az államalapítás nélkül? Minden későbbi esemény előfeltétele a magyarság fennmaradása volt. Azt, hogy megmaradtunk és ezer év elteltével is itt vagyunk, egy nyelvet beszélünk, saját identitásunk és egyedi, csak ránk jellemző kultúránk van, leginkább a magyar államot megalapító I. Szent Istvánnak köszönhetjük.
Tisztelt Polgármester Úr! A Hajdúnánási Polgár Összefogás tisztelettel javasolja, hogy nemzetünk nagyjai és a hajdúk nagy példaképei mellett államalapító Szent István királyunk emlékezetét is köztéri emlékmű örökítse meg Hajdúnánáson. A Magyar Királyság, amit létrehozott, független, tekintélyes és erős államként csatlakozott Európához, amelynek meghatározó államává vált.
Áldott emlékű királyunk számára méltó elméket állítani erkölcsi kötelességünk, hiszen népünk ezeréves történelme során számos alkalommal merített erőt Szent István példájából, s ez olyan örökség, amely mindörökre meghatározza hazánk identitását, és erkölcsi irányt mutat az utánunk jövő generációk számára is.