Oldal kiválasztása

Nánási Polgár

 

 

Városunk modern történelmi köntösben

Csiszár Imre – Forisek Péter

Több mint negyven éve, 1973-ban jelent meg az utolsó Hajdúnánás történetét feldolgozó városmonográfia. Az elmúlt évtizedekben számos kérdésben a történettudomány és társtudományai más nézőpontot képviselnek az akkor leírtakhoz képest, ezért időszerűvé vált egy új, korszerű összefoglalás elkészítése. A munkálatok két éve, 2019-ben kezdődtek, ám sajnálatos módon itt is közbeszólt a vírusjárvány. 2021 nyara azonban ebből a szempontból is az újrakezdés időszaka, ezért a város képviselői a Debreceni Egyetem kutatóival karöltve folytatták a monográfia összeállítását.

A tervezett tematikában részben az 1973-as kötethez hasonló fejezetek szerepelnek majd a modern kori történetírás legújabb eredményeivel kiegészülve. A kötet két nagy fejezetre bontható. Az 1900-as évek előtti időszakban a város és környékének földrajzi környezete és régészeti öröksége mellett természetesen szerepet kapnak a középkori emlékek és a város és a Hajdúság identitásképzésében fontos Bocskai-hagyomány, a hajdútelepítések, valamint a hajdúk élete a 17–19. században.

Az új- és modern kori Hajdúnánás története mellett a legfontosabb történelmi és emlékezettörténeti események külön fejezeteket kapnak, így megjelenik a hajdútársadalomból a polgári társadalomba való átmenet, valamint azok az események, amelyek nemcsak Hajdúnánás, hanem a magyar történelem kiemelten kutatott időszakai is a 20. században. Önálló fejezetek emlékeznek meg a város első világháború alatti történetéről, külön kitérve az 1916-os székely menekültek befogadására. Ugyancsak önálló fejezetek foglalkoznak a második világháborúval és a totalitárius diktatúrák üldözéseivel, a holokauszttal és az 1944. novemberi málenkij robot történetével, valamint mindkét esemény utótörténetével.

Egy alapvetően mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó közösség esetében szintén saját fejezetek mutatják be a hajdúnánási mezőgazdaság, állattenyésztés, illetve az ezekre épülő kis- és nagyipar történetét, külön kitérve ezek rendszerváltás utáni újjáélesztésére, a Nánási Portéka mint márkanév születésére. A korábbi kötet folytatásaként az 1970-es évektől a rendszerváltás eseményein keresztül napjainkig követhetjük nyomon a városi eseményeket, amelyben olyan modern alfejezet is teret kap, mint például az Európai Unióhoz való csatlakozás utáni időszak gazdaságélénkítő elemei.

Helytörténeti monográfiaként külön fejezetekben foglalkozunk a hajdúnánási egyház-, iskola- és sporttörténettel, hiszen a város valamennyi esetben olyan sajátosságokkal büszkélkedhet, mint például a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, amely a Debreceni Református Gimnázium partikulája immár több mint 350 éve, vagy a város híres szülötte, Hódos Imre, az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet nyert birkózó. A kötet, a tervek szerint, 2022 folyamán jelenik meg.

Szerzői a Debreceni Egyetem kutatói és oktatói, akik a város helytörténeti kutatóival közösen 2011 óta, évenként megrendezett konferenciákon mutatták be legfrissebb kutatási eredményeiket.